Velence-i álom
A város története. Velence tengeri kikötő, építészeti remekművekben és kulturális örökségét tekintve a világ egyik leggazdagabb városa, amely a velencei lagúnákban fekvő egyik nagy szigetcsoportra épült az i. u. 5. században. Lombard hódítók elöl menekülő rómaiak alapították, és a 9. századra dózse által vezetett önálló állammá fejlődött. Az első telepesek halászatból, sólepárlásból éltek és földet műveltek. A szigetek néhány száz év alatt oly mértékben benépesültek, hogy kénytelenek voltak a lagúnák rovására terjeszkedni. A szárazföldről hordott földdel, kővel elkezdték feltölteni a területet, s a szigetek közti szorosok egyre keskenyebbekké, csatornákká kezdtek szűkülni. A város magja a Rialto szigeten alakult ki, a lakosság osztályokra tagozódott, s gazdag kereskedelmi központtá vált. A 15. századig Velence a legerősebb európai tengeri állam volt, kereskedett Kelettel és Nyugattal, s közben fejlesztette saját iparát is (textilipar, csipkekészítés, üveggyártás, hajóépítés). Azonban a 16. században Velence hanyatlásnak indult, s ennek legfőbb okozója a többször visszatérő pestisjárvány és tűzvészek, valamint az hogy a törökök hódításainak (Konstantinápoly, Ciprus) következtében a Kelettel kiépített kereskedelmi kapcsolatok meglazultak. Velence végül 1866-ban csatlakozott az Olasz Királysághoz, s ma a művészek és a turisták egyik legkedveltebb városa. Építészeti különlegesség. Velencét eredetileg néhány centiméterrel a dagály vízszintje fölé, a lagúna iszapjába süllyesztett facölöpökre építették. Az iszapot szállító folyókat elterelték, s a tenger felöli védelmet a 14. század óta rendszeresen megerősítik. 1846-ban készült el az a töltés, amelyen a Velencét a szárazfölddel összekötő út- és vasútvonal halad. A város legnagyobb problémáját az okozza, hogy a talaj tömörödik és a tengerszint egyre emelkedik. Sajnos Velence süllyedésére a megoldást eddig még nem találták meg, ugyan számos kísérletet tettek már a város megmentésére. További gondot jelent a leromlott állapotú épületek helyrehozása, s az hogy az idők folyamán a város turisztikailag túlzsúfolttá vált.
Látnivalók. Velence szigeteit több mint 400 híd köti össze, de így is mindegyik sziget külön közösséget alkot– saját védőszentje, temploma, központi tere, palotája és nemesi családja van. A városon keresztülhúzódó C**** Grande S alakot leírva köti össze a pályaudvart és a Szent Márk teret. A 175 méter hosszú, 56 illetve 82 méter széles tér a világ legszebb tere, egész területét márványlapok borítják, s a nap bármely szakaszában galambok népesítik be. A teret a Szent Márk-székesegyház (11–15. sz., itt őrzik Szent Márk földi maradványait), az Óra-torony (15. századi csillagászati óra), a Prokurátor-palota (a köztársaság legmagasabb rangú hivatalnokainak egykori rezidenciája) és a Campanile (10. századi harangtorony) veszi körül. A C****e Grande-t vízibusszal (vaporetto) érdemes bejárni, partjai mentén több mint 100 palota sorakozik, s az egyik legszebb a Doge-palota, amely a 9. század óta a dózsék rezidenciája, kormányzási és bírósági épület. A palotát a híres Sóhajok hídja köti össze az egykor börtönként működő épülettel, s nevét onnan kapta, hogy itt hangzott el a halálraítéltek utolsó sóhaja. A 16. századi Rialto-híd a város legforgalmasabb pontja, Antonio da Ponte alkotása, s a 19. századig ez jelentette az egyetlen állandó összeköttetést a csatornán. Közlekedés és a karnevál. Velencében autóval nem lehet közlekedni, helyette utazhatunk fekete gondolával, vízibusszal, vagy taxival (motorcsónak), de gyalog is bejárható a város a sok hídnak köszönhetően. Minden év első havában rendezik meg a világhírű velencei karnevált („carne vale” jelentése „ég veled hús”), amely a hagyományok szerint Vízkereszttől (január 6.) Húshagyó keddig tartott. A középkorban ez jelentette a húsvéti böjt előtti utolsó nagy mulatságot és lakomát. Az utcákat elözönlő emberek vidámak voltak, szebbnél szebb ruhákat és álarcokat vettek fel. A két legjellegzetesebb maszktípus a „bauta”, amely egy félálarc, így szabadon lehetett enni-inni viselése közben, és a rettegett „pestisdoktor” volt, amely egy csőrben végződő képződmény.
